VOSZ: fontos, hogy ne menjenek vissza a szürkegazdaságba a katás vállalkozók


Jelenleg ist zajlik az egyeztetés a Pénzügyminisztériummal, a jövő héten is zajlanak a tárgyalások, így a KATA jövőbeni feltételrendszere még kialakulóban van – mondta el a Portfolio-nak Gazsi Attila, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) országos elnökhelyettese. Hozzette:

a legfontosabbnak vállalkozói részről azt tartják, hogy úgy formálják át a népszerű adózási format, hogy az megtartsa a megengedő és önfoglalkoztató jellegét.

Megmaradhatna fehérnek

Jelenleg a KATA adónemet 430 ezer vállalkozó alkalmazza, a kormány álláspontja szerint ebből mintegy 230 ezer lehet az, akik a kormány elképzelései ellenére veszik igénybe a lehetőséget. Mint ismert, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken úgy nyilatkozott, hogy „fontos szempont, hogy azok maradjanak, akikre ezt kitalálta eredetileg a kormány”. Hozzátette: nem szeretné a kormány azt, hogy a nagy cégek vezérigazgatói a jövedelmük egy részét KATA-s bevételként kapnák.

Gazsi Attila szerint fontos lenne, hogy a KATA módosítása olyan formában történjen meg, hogy a szóban forgó 230 ezer ember „ne induljon el a szürkegazdaság irányába.“

Túlhasználat alakult ki

Mint elmondta, ezek az emberek nem csaltak, hanem a törvény adta kereteket használták ki.

Elismerem, hogy a gyakorlat valóban túlfutott az eredeti kereteken, egyfajta túlhasználat alakult ki a KATA választásában.

Ennek eredményeképp Gazsi Attila elfogadhatónak tartana egy olyan jellegű szigorítást, amelynek során a magánszemélyeknek szolgáltató KATA-adózók, például fodrászok, manikűrösök némi előnyt élvezhetnének a cégeknek szolgáltató társaikkal szemben.

Fontos lenne tehát, hogy a majdani szabályozás megkülönböztesse a B2C és a B2B szolgáltatókat, előbbiek javára.

A VOSZ országos elnökhelyettese hozzátette: a KATA kiváló lehetőséget jelentett a gazdaság fehéredésére, az így adózóknak nem kellett költségszámlákat gyűjteni, vagy „az útiköltséggel trükközni”.

Ez olyan előny, amellyel az egész gazdaság nyert – hangsúlyozta.

„Bízom benne, hogy olyan szabályozás születik, amely megakadályozza azt, hogy a szóban forgó vállalkozói rétegnek akár csak a töredéke ismét a szürke- és feketegazdaság irányába induljon el, ez ugyanis kedvezőtlen lenne a vállalkozásoknak, a költségvetésnek és a teljes gazdaságnak” – fogalmazott Gazsi Attila.

Foto: Getty Images


Source: Portfolio.hu – Gazdaság by www.portfolio.hu.

*The article has been translated based on the content of Portfolio.hu – Gazdaság by www.portfolio.hu. If there is any problem regarding the content, copyright, please leave a report below the article. We will try to process as quickly as possible to protect the rights of the author. Thank you very much!

*We just want readers to access information more quickly and easily with other multilingual content, instead of information only available in a certain language.

*We always respect the copyright of the content of the author and always include the original link of the source article.If the author disagrees, just leave the report below the article, the article will be edited or deleted at the request of the author. Thanks very much! Best regards!