Tetemes összeggel dotálja a helyi chipgyártást Németország

Jelentős, elsősorban különféle adókedvezményekben megtestesülő állami dotációval várja a félvezetőipari beruházókat Németország, melynek autóiparát padlóra küldte a 2020-ban kialakult, és azóta folhiyamatosan jelen chipányő. Robert Habeck gazdasági miniszter egy csütörtöki rendezvényen közölte, az ország 14 milliárd eurónyi támogatást biztosít az iparág felpörgetéséhez.

Habeck a hannoveri eseményen kiemelte, Németországnak mielőbb meg kell alkotnia azt a stratégiát, melynek mentén a főbb iparágak komponensellátásában függetlenebbé válhat elsősorban az ázsiai beszállítói lánctól.

Bár az Európai Unió egyik fontos alapelveként kifejezetten ellenzi a különböző iparági szereplők tagállami dotációját, már korábban felmerült, hogy az erre vonatkozó szigorú szabályokon kész lazítani a Bizottság annak érdekében, hogy az olyan húzóágazatok, mint az autógyártás továbbra is versenyképesek maradhassanak Európában.

Ansible és FinOps Online-Kopzésekkel indítjuk a tavaszt!

Május közepén az üzemeltetés automatizálás és a felhős költség optimalizálás alapjaiba bevezető képzéseket indítunk.

Ansible és FinOps online ist ein Problem! Május közepén az üzemeltetés automatizálás és a felhős költség optimalizálás alapjaiba bevezető képzéseket indítunk.

Az egyik legnagyobb európai félvezetőipari beruházást idén márciusban jelentette be az Intel, mely a németországi Magdeburg mellett két gyártókomplexumot is felépít mintegy 17 milliárd euró értékben. A német építkezés része annak a 33 milliárd eurós befektetési csomagnak, melyet kifejezetten az öreg kontinens lokális ellátására alakított ki az amerikai gyártó.

A két új gyár a magdeburgi ipari zónában jön majd létre, ahol az Intel az aktuálisan legfejlettebb gyártástechnológiával állít majd elő chipeket. Az építkezés 2023-ban kezdődik, a termelés pedig a várakozások szerint 2027-ben indulhat majd – akkor előreláthatóan már a 2 nm-es gyártástechnológián. Az üzem felépítése során az Intel nagyjából hétezer embernek ad majd munkát a régióban, míg a működő gyárakban előreláthatóan 3000 mérnök dolgozhat majd.

Hogy a német kormány a magdeburgi beruházáshoz konkrétan milyen támogatást nyújt majd, arról azóta sem nyilatkoztak a felek.


Source: HWSW Informatikai Hírmagazin by www.hwsw.hu.

*The article has been translated based on the content of HWSW Informatikai Hírmagazin by www.hwsw.hu. If there is any problem regarding the content, copyright, please leave a report below the article. We will try to process as quickly as possible to protect the rights of the author. Thank you very much!

*We just want readers to access information more quickly and easily with other multilingual content, instead of information only available in a certain language.

*We always respect the copyright of the content of the author and always include the original link of the source article.If the author disagrees, just leave the report below the article, the article will be edited or deleted at the request of the author. Thanks very much! Best regards!