Az Európai Bizottság tagjelölti státust ajánl Ukrajnának és Moldovának


Az Európai Bizottság azt ajánlja a tagállami kormányokat tömörítő tanácsnak, hogy adja meg a tagjelölti státust Ukrajnának és Moldovának, Georgiának azonban ehhez további feltételeket kell még teljesítenie – jelentette be Ursula von der Leksente. Az elnök elmondta: a bizottság Ukrajna csatlakozási kérelmét a koppenhágai kritériumok alapján körültekintően értékelte.

Véleménye szerint Ukrajna egyértelműen bizonyította elkötelezettségét az európai uniós értékek iránt, az ország évek óta az ország fokozatosan közeledik az EU-hoz.

– Ukrajnát mint tagjelölt országot kell üdvözölnünk, ez azon a felismerésen alapul, hogy jó munkát végeztek, de még nagyon sok tennivaló van hátra – hangsúlyozta von der Leyen. Mint mondta, 2016 óta az EU-nak társulási megállapodása van Ukrajnával, és annak keretein belül az ország hetven százalékban átültette az uniós szabályokat, szabványokat és normákat.

Ennek alapján a bizottság azt ajánlja, hogy Ukrajna kapjon lehetőséget arra, hogy az Európai Unió tagjává váljon. A tagjelölti státust azzal a feltétellel kell megadni, hogy számos területen további lépéseket tesz

– tette hozza.

A bizottság sajtóközleménye szerint a testület úgy látja, Ukrajna összességében előrehaladást ért el a demokráciát, a jogállamiságot, az emberi jogokat, valamint a kisebbségek tiszteletben tartását és védelmét garantáló intézmények stabilitását illetően. Makrogazdasági teljesítménye erős, és számos területen fokozatosan közeledett az uniós joganyag lényeges elemeihez.

Ein bizottság pénteken Moldovának ist tagjelöltstátus megadását ajánlotta. Von der Leyen közölte, Moldova és Georgia is bizonyította elkötelezettségét az európai uniós értékek betartása iránt. Georgia esetében viszont a testület azt állapította meg, hogy meg kell adni az országnak az uniós tagság perspektíváját, de a tagjelölt státushoz még Tbiliszinek „rendeznie kell bizonyos kérdéseket”. – Mindkét ország szilárd alapot teremtett ahhoz, hogy tovább igazodjanak az uniós vívmányokhoz, de néhány feltételnek még teljesülnie kell, további kulcsfontosságú reformok végrehajtása minkét fél részéről még szükséges – tette hozzá az uniós bizottság elnöke. Von der Leyen hangsúlyozta:

a bizottság most egyértelműen kifejezte, hogy támogatja Ukrajnát, Moldovát és Georgiát csatlakozási törekvéseikben.

– Ez egy történelmi nap e három ország számára. A bizottság kijelöli az utat, amelyet követniük kell ahhoz, hogy csatlakozhassanak az EU-hoz. A döntés immáron a tagállamok kezében van – jelentette ki. Várhelyi Olivér szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős biztos szerint a bizottság gyorsan és hatékonyan dolgozott. Arra számít, hogy a tagállamok az elkövetkező napokban meghozzák a döntéseket, de a partnerországoknak már most meg kell kezdeniük a munkát, hogy a maguk részéről megvalósítsák az ajánlásokban felvázolt reformokat.

Ez kulcsfontosságú ahhoz, hogy Ukrajna, Moldova és Georgia továbbléphessen

– hangsúlyozta.

Ukrajna 28. Februar, Georgia és a Moldova marcius 3-án nyújtotta be felvételi kérelmét. Az uniós tagállamok vezetői június 23–24-i csúcstalálkozójukon vitatják meg a következő lépéseket.

Borítókép: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke (középen) beszélget Thierry Bretonnal, a bizottság jogérvényesülésért felelős tagjával (balra) és Várhelyi Olivérrel, bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős biztossal az uniós testület brüsszeli ülése előtt 2022. június 17-én. (Foto: MTI/AP/Geert Vanden Wijngaert)


Source: Magyar Nemzet by magyarnemzet.hu.

*The article has been translated based on the content of Magyar Nemzet by magyarnemzet.hu. If there is any problem regarding the content, copyright, please leave a report below the article. We will try to process as quickly as possible to protect the rights of the author. Thank you very much!

*We just want readers to access information more quickly and easily with other multilingual content, instead of information only available in a certain language.

*We always respect the copyright of the content of the author and always include the original link of the source article.If the author disagrees, just leave the report below the article, the article will be edited or deleted at the request of the author. Thanks very much! Best regards!